Elég nehéz elkezdeni ezt az egészet!Azt gondoltam, én soha sem fogok ilyen hülyeséget írni, de pont a minap olvastam a Csillag börtön egy volt lakójának az írását, ami nagyon elgondolkoztatott...Úgy éreztem, hogy - bár soha nem voltam börtönben (hál' Istennek) - de ő valós képet adott az ottani helyzetről. Az életvitelemből kifolyólag elég nagy rálátásom volt (van) erre az eletformára - ismerőseimből kifolyólag.
Az én érdekesnek vélt történetem a kábítószeresek világa. Véleményem szerint erről a témáról mindenkinek van vmi véleménye. Ha benne él ebben valamilyen szinten, szerintem, akkor sem minden esetben látja át a dolgokat. Igazából jónak semmiféleképpen sem tudnám mondani, de ez a "cuccos" ember éppeni helyzetétől is nagyban függ.
Magamról sak annyit, hogy 21 éves lány vagyok, egy jónevű egyetem hallgatója...De ez semmit nem jelent az én esetemben. Vagyis honnan nézzük?! Én mindig ezt éreztem problémának (már ahol ez problémát jelentett). Konkrétabban annyit tesz az az egész, hogy én a drogosok férgese voltam vmikor. Szó szerint. A leggörényebb, legszemetebb! Sajnos nagy úr a függőség. Az ember olyan dolgokat is megtesz, amik a személyiségével, jellemével ellentétsek is. Kifordítja magából még a ma született bárányt is. Így volt ez velem is.
Családo mindig is éretelmiségi volt (nagypapám: ügyvéd ; édesapám: gépészmérnök...), de nem is ez a lényeg. Ami sztem ennél sokkal fontosabb, hogy a családi életünk is nagyon kiegyensúlyozott volt, annak ellenére, hoyg apukám szinte az egész hetet távpl töltötte tőlünk munkájából kifolyólag. Annál jobban örültünk neki 7végén. Kirándultunk hacsak tehettük vmerre az országban, a nyarakat mindig a Balaton mellet töltöttük. Nem mondanám, hogy hú de gazdagok voltunk, de mindent ki tudtunk fizetni. Nagymamám sokat segített a tanulásban, ha szüleink dolgoztak, még 13-16 éves korunkban sem maradtunk egyedül a lakásban, ott ült, ebédet adott nekünk, olvasgatott,stb...A többes szám azért van, ugyanis az Isten enegem, vagyis inkább a bátyjámat ajándékozta meg VELEM. Nem mondanám rossznak a mai viszonyunkat (volt már sokkal de sokkal rosszabb is), de annyira nem is bensőséges. Ez szetm amúgy is részlet kérdés. ezzel az egésszel csak annyit akartam elmondani, hogy egyáltalán nem voltak rosszak a körülményeim, nem voltam elhanyagolva, blablabla, mint ahogy azt szokták mondani a drogosoknál.
Ez az egész macera úgy 12 éves korom körül kezdődött. Mindig vonzottak az idősebb srácok, lányok egyaránt. A korombeliekkel nem szívesen voltam. Mindenkivel jó viszonyt ápoltam, de 3 évvel idősebb bátyjám baráti köre jobban érdekelt. Olyan városban életem és élek mai napig, ahol orszádos szinten is elég jelentős a kábítószer-fogyasztás. Talán lehet mondani, hogy sajnos, de én a mai napig azt vallom, hogyha nem megyek keresztül azokon, amiket megéletm, akkor nem lennék az az ember, aki most vagyok. (huhh, ez egy nagyon nagyin összetett mondat lett) :) Szóval mindig vonzottak valahogy a rossz dolgok. A maffia, alvilág, drogok...
Az első füves cigim (spanglim) után is én jártam, elég sokat - hozzá kell tennem. Ugyanis senkisem akart adni. 12 éves voltam , 6. osztályba jártam. Féltek attől is, hogy fiatal vagyok, és a közhiedelemmel ellentétben, senki sem szívesen "etet be" gyerekeket, hogy rászokjon. Tudom, én is hallottam sok iylen dolgot, de sajnos az én piámba soha sem kevertek bele semmit! És ezt tényleg komolyan mondom, hogy sajnos, mert tudniillik ezek a "hobbyk" nem éppen olcsó mulatságok.
